Megérkezett a colorStar hetedik, Time Is The Drug című nagylemeze. A közel egy órás, kilenc dalt tartalmazó anyag első számú inspirációs forrásait a zenekar korai éveinek albumai, illetve az utóbbi idők fontos és meghatározó kulturális hatásai (sorozat, film és olvasmányélmények) adják. Mesterséges intelligencia, VR, szimulációs elméletek, állampolgárságot kapott robotnők tematizálják a zenekar jellegzetes hangzású pszichedelikus-elektronikus tánczenéjét.
A Time is The drug lemez alkotói
A már-már koncept albumnak tekinthető anyag zenéinek és szövegeinek jelentős részét Szalay Péter gitáros jegyzi, aki – Keleti András és Máté Szabolcs (Martenius) közreműködése mellett – egyben az album produceri munkájáért is felelős. Szinte az összes dalban közreműködött Oláh Annamária, a Fonogram-díjas Meszecsinka énekesnője, az Across The Desert és a címadó Time Is The Drug blues-gospel ízű szólamait pedig Kozma Kata és Ruby Harlem énekelte fel, akit azonos nevű zenekara élén időközben a Dal 2019 műsorából is megismerhetett a közönség.
Második lemezbemutató
Az Across The Desert To The Light című digitális kislemez májusi megjelenése után a zenekar úgy határozott, ezúttal mindenképp szeretné koncerten is tesztelni az új zenéket, hogy a tapasztalatok alapján véglegesítse őket a stúdióban. Így történhetett meg, hogy októberben már volt egy lemezbemutató – tényleges megjelenés nélkül. Mint Szalay Péter mondja:
“Sok helyről halljuk, hogy a fizikai formátumban való kiadásnak, vagy akár maguknak az albumoknak már nincs akkora szerepe, nekünk viszont még mindig nagyon fontos mérföldkő egy ilyen megjelenés. Ezért a koncert után eldöntöttük, mivel szeretnénk kihozni a dalokból a maximumot, a tanulságokat levonva még finom hangolunk rajtuk a stúdióban, mielőtt ténylegesen kiengedjük a kezeink közül a lemezt.”
A Launching Gagarin Records & Management által kiadott Time Is The Drug hangmérnöke Puha Szabolcs, a lemezhez kapcsolódó arculat pedig Gábor Márton munkája. Az album már elérhető az összes ismert online felületen, CD formátumban pedig először március 2-án, a Dürer kertben megrendezésre kerülő 1998 vs 2018 című esten, ahol a zenekar teljes egészében el is játssza a lemez anyagát, az 1998-as debütáló Heavenicetrip zenéivel együtt.
A lemez az NKA támogatásával készült!
Jegyek: https://tixa.hu/colorStar_20190302_durer
Time Is The Drug a Youtube-on:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLE5eddkD-F0zP6wZOr_SNvXmlet6iTRCk