Két évvel a forgatások megkezdése után megérkezett a colorStar Across the Desert klipje. A Budapesten és New Yorkban forgatott videó a tavaly megjelent Time is the Drug lemez első felvezető dalához készült. A forgatásokat már 2018 nyarán elkezdték Gábor Márton ’Juice’ vezetésével Budapesten, de a videó csak mostanra nyerte el végleges formáját.
A New York-i forgatás több akadályba is ütközött. A rendező balesetet szenvedett, majd felszámolták a stúdiót, ahol dolgozott, aztán a koronavírus is késleltette a megjelenést. Juice mesél a klip készítéséről és New Yorkról:
„Először Budapesten, a szokásos nyár végi hazalátogatásom alkalmával, egyesével felvettem a zenekar tagjait stúdió körülmények között. Az anyagot visszavittem magammal Brooklynba, ahol megvágtam és közben elkezdtem elképzelni, hogyan helyezem a zenekart a városba.
A kliphez az összes háttéranyagot telefonnal rögzítettem városi kerékpáros kalandozásaim közben, ugyanis videó művészet mellett néha kerékpáros futárkodással egészítem ki a keresetemet. Mindig is szerettem ezt csinálni, különösen itt New Yorkban, ahol minden egyes sarkon egy filmjelenet játszódik a szemed előtt. A háttereket már a járvány előtt begyűjtöttem, így az közvetlenül nem befolyásolta a munkámat. Az viszont igen, hogy elgázolt egy autó biciklizés közben, ezért ágyhoz voltam kötve 3 hónapig.
Amikor pár jelenet már körvonalazódott, kimondott kivágásokat vadásztam a tagok mögé, tudva a pozíciójukat. Szándékosan próbáltam időtlennek jeleníteni a várost és általános metropoliszként mutatni meg New York Cityt.
Az élet egyébként nagyon megváltozott a vírus óta. Gazdaságilag kicsit hamarabb lehetett már érezni, mint Budapesten. Nagyobb rendezvényeken dolgoztam VJ-ként és Video Operátorként, de ezeket januártól sorra mondták vissza. Néha az egész csapat a helyszínen tudta meg, olyan hirtelen léptek ki a cégek. Az emberek és cégek elköltöznek, most egész Manhattan üresen áll és senki nem tudja, mikor fog újra kinyitni.
Közben a feketék melletti tüntetésekkel, rendőrök elleni általános harccal telt a nyár. Változások idejét éljük!”
A fő énekszólamot közreműködőként jegyző Ruby Harlem mellett a dalban és a klipben feltűnik Oláh Annamari, a Meszecsinka énekesnője is. Ruby Harlem, azaz Iván Szandra a következőket mesélte az együttműködésről:
„Először egy tömör gospeles hangzású háttérvokál feléneklésével keresett meg a colorStar. Imádtam a dalt első hallásra, ők pedig valószínűleg a hangomat szerették meg, ugyanis egyszer csak már a stúdióban álltam és a leadet énekeltem. Az ezt követő koncertek pedig őrületesek voltak!”
Lássuk, halljuk ezen munkák végeredményét, itt az Across the Desert:
A videó az NKA támogatásával készült.